Egyszer volt, hol nem volt, volt
egyszer öt testvér, egytől egyig hősök voltak. A két legnagyobb iker volt,
bátrak, erősek voltak, kitartásuk is példás volt, szóval el lehetett róluk
mondani mindent, ami egy hős jellemzője. A harmadik a szelek úrnője volt, egy
varázslegyező segítségével kavarta a szellőket, de tornádót is tudott
keverni-kavarni vele. A negyedik testvér a kendője segítségével oda repült,
ahová csak szeretett volna, a legkisebbnek pedig egy hatalmas pattogós labdája
volt, ami egyszerre szolgált közlekedési eszközként, de harcban is kitűnően
használta.
Egy szép nap az öt testvér elindult
hajózni. Hajóztak, és akkor valahogyan, nem tudni hogyan, felugrott a hajójukra
egy ember, akit közös erővel leütöttek. Szegény ember belilult. Később kiderült,
hogy csak azért ugrott fel, mert fogkrémet akart kérni. Merthogy már egy perce
nem mosott már fogat, mivelhogy az ő tubusából már elfogyott. Az ikrek egymás
közt vitatkoztak:
– Ez
miért is ugrott fel? Fogkrémért?
– Igen,
micsoda képtelenség…
– Sajnáljuk,
de nincsen fogkrémünk, mi is elfelejtettünk becsomagolni.
– De
mit szólnál, ha elindulnánk együtt fogkrémet keresni, jöhetnél a hajónkon!
– Ez
nagyon jól hangzik!
El is indultak, ki repülve, ki
labdán pattogva a víz tetején, ki a hajón, fogkrémet keresni. Egyszer csak egy
szigethez értek. A szigeten volt egy nagy-nagy semmi, a nagy semmi közepén
pedig egyetlen egy fa. Ennek az egy fának megannyi ága, s minden ágán volt
egy-egy tubus fogkrém. Megörültek ennek, mindannyian levettek egy-egy
fogpasztát, s megmosták vele a fogukat. De ez nem akármilyen fogpaszta volt ám!
Ez va-rázs-fog-pasz-ta volt! Aki megmosta vele a fogát, annak a lyukas fogait
betömte, s így nem kellett vagy száz lejt fizetni a fogorvosra!
És, mint akik jól végezték
dolgukat, elindultak hazafelé. A hajón elnyomta őket az álom, és álmukban
megérkeztek Édességországba. Álmukba sajnos nem vitték magukkal a
varázsfogpasztát, ezért sajnos minden foguk kilyukadt... Sajnálkoztak, de
szerencsére egy zsebükben volt még egy kis fogkrém, így a fogmosás után tovább
indultak…
Meg is érkeztek Narancsországba. No, aki evett már narancsot fogmosás (meg
édesség) után, az tudhatja, hogy ennél rosszabb nem is történhetett. Olyan
rettentően savanyú volt a narancs, miután megkóstolták, kirázta őket a hideg,
és csak remegtek és remegtek, olyan savanyú volt, olyan keserű volt, hogy
feltépkedték a füvet és elkezdték azt enni. A füveket viszont gyökerestől
húzták ki, és a gyökere olyan kemény volt, hogy beletört a foguk. Kiderült
végül, hogy nem is füveket téptek ki, hanem fakérget téptek le. Ekkor eszükbe
jutott a varázsfogkrém, de ekkor eszükbe jutott, hogy hoztak magukkal
varázsfogkrémet, de ekkor meg a fogkeféket nem találták… De ez szerencsére nem
így volt, mert a táskájukat elhagyták, de végül megtalálták… Éppen nyomtak
volna egy kicsit a varázsfogkeféikre a varázsfogpasztából, amikor megjelent egy
hatalmas, félkarú, félszemű kalóz, aki igazából Jack Sparrow volt. A hősnők
azonnal megtámadták, és bezárták a nápolyi-cellába, rumos nápolyi volt
természetesen! A kalóz természetesen elkezdte kienni magát a cellából,
egyszeriben kilyukadt neki is a foga.
–
Jaj-jaj, jaj Istenem,
több mint száz lejt kell fizetnem a fogorvosnak, ráadásul a kalóz-fogorvosok
nagyon buták, ki tudja, jó fogamat javítják-e majd meg! – siránkozott. De ekkor
meglátta a fogmosó hőseinket, meg a titokzatos idegent, és látta, hogy
tökéletesek a fogaik! Amikor nem figyeltek, kicserélte a fogpasztákat egy fűből
készült hamisítványra. De meg is bánta rögtön, mert a hőslányok kedvesek
voltak, és ahogy meglátták, hogy ott matat, felkínáltak neki egy egész tubust.
Befejezés 1:
Elszégyellte magát a kalóz, s
megköszönte a kedvességüket, ráadásul megígérte azt is, hogy soha de soha nem
rosszalkodik. A lányok új barátjukkal, a kalózzal elindultak Tortugára, hazavitték
őt, majd ők is hazamentek.
Befejezés 2:
A lányok visszamentek a
Narancsországba, és ott láttak egy olyan házat, ami mindenből készült, ami a
világon volt. Egyszer csak kirontott rajta egy vízszörny, a lányok menekülni
kezdtek, de egyszer csak az egyikük elbotlott és rájuk esett a vízszörny és
elfojt. Mentek tovább, de akkor meg egy kőszörnyeteggel találkoztak. Az is
elkezdte őket üldözni, de amikor rájuk esett, vattacukorrá változott. Ezután
jött egy narancsszörnyeteg, de amikor ráugrott a lányokra, ő csokivá változott.
Hazamentek, de nem tudtak úgy tenni, mintha meg sem történt volna az egész,
mert látták, hogy a ruhájuk tiszta csoki és vattacukor. Meg hát csurom vizesek
is voltak.
Befejezés 3:
Álmukból felébredtek, mentek egy
erdőben, ahol találkoztak egy hóddal, aki rágta, csak rágta a fakérgeket. Olyan
jóízűen ette, hogy végül ők is megkóstolták, de kiderült, hogy az narancsos
csoki volt. Aztán pedig elmentek, megkóstolták egy fának a termését, ami
csokigolyó volt. Aztán találkoztak egy kecskével, aki szintén evett valami
sárga dolgot, ami valójában citrom volt. Aztán pedig mentek-mentek,
megkóstolták egy fának a levelét, amiből éppen egy feketerigó evett...
Tudjátok-e mi volt? Fekete csoki! Egy forráshoz értek, ott egy vödörrel nyakon
öntötték magukat, és kiderült, hogy csak egy álom volt.
Befejezés 4:
Az történt, hogy úgy megfagytak
attól a vödör víztől, hogy betakaróztak, s úgy, takaróstul, korcsolyával
elindultak Narancsországba. Kitisztították a szájukat az édes íztől, és így már
nyugodtan ehettek narancsot.
Befejezés 5:
Képeslap érkezett a kalóztól,
amiben ez állt:
„Köszönöm a kedvességeteket! Mióta
találkoztunk, én mindig azt mondom: fogkrémmel bárkit meg lehet változtatni!”
Tekergő Meseösvény Egyesület – Meseíró
műhely
Műhelyvezető: Nádasdi Csilla Emese
Gyerekek: Ilán, Boróka, Zsanett, Vivien, Eszter,
Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése