Görög-Czintos Orsolya: Volpina és barátai

Éjszaka volt, sötét éjszaka. Az utcán egy lélek sincs.

A házak is csendesek. Csend van, gyanús csend.

Nyílik az ajtó. Egy lány lép ki rajta. Zöld szeme csillog a fényben. Hosszú, fenékig érő barna haja van. Elöl két copfba kötötte a haját, nyakában rókafarok alakú medál látható. Ruhája barna, rajta rókák vannak feltüntetve.

A sarkon egy fiú tűnik fel. Szőke a haja, kék a szeme, ruháján mindenféle macskafélék vannak.

– Helló Philip! Készen állsz? – kiáltja a lány.

– Neked is szia, Kate! Mire álljak készen? – válaszol a fiú.

– Hát a bevetésre! Nem hiába vagyunk szuperhősök. Meg kell mentenünk a világot! – kiáltja vissza Kate.

– Jó! – hagyta rá Philip. – Mi a veszély?

– Tényleg azt akarod, hogy... ?

– Iigen! – vágott közbe Philip.

– A nyugati szárnyon elszabadultak a sárkányok, a keletin az unikornisok, az északin egy jeti. Van, mit megoldani, nem? – sorolta Kate.

– Hát... de! – ismeri be Philip.

– Akkor gyerünk! Foxi. gyere elő! Ééééés Foxi. farkot fel!

Kezdett átalakulni. Rókás ruhája helyett egy narancs-fekete úszóruha félét öltött. A fején két rókafül jelent meg, majd a rókafarok is előkerült.

– Hát jó! – mondta kedvetlenül Philip. Héró, karmokat ki!

Ő is átalakult. Macskás ruhája helyet ő is ugyanolyan úszóruha félét öltött, csak feketét. Macskafülei és farka igazinak tűntek a holdfényben.

– A lányok? – kérdezte Fekete macska (Philip).

– Ők is itt lesznek! – válaszolta Volpina (Kate).

Az éjszakában egy alak tűt fel.

– Hé Volpina! – kiáltja az egyik, akinek kutyafüle és farka volt.

– Ó, szia, Dogina, rég láttalak! – kiáltja Volpina. – A többiek?

– Ők a tett színhelyén vannak! – felelte sietve Dogina. – A sárkányt elintéztük, a jeti is megvan, az unikornisok is befogva, egyet kivéve.

Dogina eltűnt.

– Biztos Maltazár áll e mögött, a lányának viszi…

– Annak a vén szipirtyónak? – kotyogott közbe Fekete macska. – Az a boszorkány totál belém van zúgva, egyszer majdnem megcsókolt, én oda többet nem megyek!

– De igenis velünk jössz, Fekete macska! – csattant fel Volpina. – Szerinted mi lesz, ha nem leszel ott, he? Káosz, Maltazár mindannyiunkat elfog, elveszi az amuletteinket, és ISTENI ereje lesz. Na, ezt akarod?

– Hé, én csak mérgemben mondtam azt – csitította Fekete macska. – Akkor megyek, jó? – Ah, igen! – nyugodott le Volpina. – Akkor menjünk.

(A szín elsötétül.)

                                                                        ***

Borús idő volt. Három tinédzser röpködött a felhők között. Időnként el-eltűntek, majd újra elő-előtűntek a felhőkből.

– Ah, megint szem elől tévesztettem, túl jó... – nyávogott Volpina.

– Semmi baj. Én tudom a rejtekhelyét! – kiáltotta Dogina.

– Jó, akkor mutasd az utat! – mondta Volpina.

– Muszáj én legyek a csali? – kérdezte Fekete macska.

– Igen, és ha még egyszer megkérdezed, nem fogunk kiszabadítani – pirított rá Volpina.

Egyszer csak nyerítést hallottak, majd egy gonosz hang így szólt:

– Hahahahaha! Adjátok át Fekete macskát, és megkapjátok a lovat.

– Na ne, ilyen könnyű?

– Igen, hahahahaha! Már repül is, csak adjátok át őt.

– Jó, de előbb engedd el a lovat!

– Jó, már repül is! – És a ló már repül is egyenesen otthona felé. Gyönyörű, fehér a teste, arany sörénye, és szarva csillog a napfényben. Hófehér hattyúszárnyai gyorsan repítették.

– Na mi lesz? Átadjátok?

– Igen – mondta felocsúdva Volpina.

– Gyere, macska!

Minden gyorsan történt. Hirtelen egy kötél csavarodott köré. Valaki felnevetett, és minden sötét lett. Amikor Volpina fölébredt, egy sötét helyen találta magát. 

– Hol vagyok? – kérdezte.

– Malazár börtönében vagy – felelte egy rekedt női hang. – Innen nincs kiút!

– Dier, hát te itt vagy? Azt hittem... Horsin, Dogina, mi történt?

– Malazár csapdába csalt, és elkapott.

– Hát akkor szabaduljunk ki...

– Nem lehet. Passworddal van bezárva. 

– Óóó, az könnyű lesz – mondta Volpina.

Odament az ajtóhoz és beütötte a kódot.

– Gyertek, mehetünk! – mondta, azzal kisétált a cellából.

(A szín elsötétül.)

                                                                        ***

Négy tinilány siet végig egy folyosón.

– Nem ez az, nem is ez. Itt van, megvan, gyertek! – kiáltotta Volpina.

Dier, Horsin és Dogina Volpinához siettek. Ő kinyitotta az ajtót. Fekete macska az ágyban feküdt.

– Ments meg, kérlek! – hörgött Fekete macska.

– Jó, de mondd el mi történt! – siettette Volpina.

– Majd útközben – pirított rá a macska.

– Van egy ötletem – ocsúdott fel Horsin. Patájával kitörte az ablakot. – Ugorjatok ki – kiáltotta a többieknek. Mind kiugrottak. – Égszakadás, földindulás! – kiáltotta Horsin, majd nagyot rúgott Malazár kastélyába. Az nyomban leomlott, benne Malazár, a lánya és minden szolgája odaveszett.

– Na, akkor elmondod? – fordult Fekete macskához Volpina.

– Mit? Jaa. Jó, akkor elölről kezdem. Amikor felébredtem, Melánia ágyában voltam. Ő meg elkezdett csikizni, mellém bújt, csókolgatott, és ilyenek. Közben hazaértek.

– Akkor holnap talizunk – mondta Volpina, és átalakultak. – Akkor jó éjt.

– Neked is – mondták a többiek. Hazaindultak. Kate bement a házba.

– Szia anya! – Kate levette a kabátját és a fogasra tette.

– Szia Kate. Hol voltál?

– Csak a haverokkal voltam. Pizzáztunk egyet aztán tekeregtünk. A hétvégi rutin, tudod.

– Igen, tudom.

– Tudod, nagyon elálmosodtam. Megyek, és lefekszem.

Felment a lépcsőn a szobájába, letusolt, megmosta a fogát, pizsamába/hálóingbe bújt, és lefeküdt.

(A szín elsötétül.)

Görög-Czintos Orsolya

Tálentum Református Iskola, Kolozsvár, IV. osztály