Meseország királyának három lánya volt: a legnagyobb, Sára, a legkisebb,
Annabella és a középső, Gitta, akit csak Gittiként emlegettek. (Ha szó esett
róla egyáltalán.)
Sára már legyőzte a birodalom összes vitézét párbajban, futóversenyben, sőt
kártyában is. Annabella gyönyörű volt: szőke, kékszemű, s a napra lehetett
nézni, de rá nem. És Gitti? Ő olyan átlagos volt: se nem szép, se nem jó
párbajozó. Olvasni, kertészkedni viszont nagyon szeretett.
Egy reggel épp a kertben sétáltak mind a hárman. Egyszer csak egy fekete
folt takarta el a napot. Egy sárkány volt. Felkapta a lányokat, és már repült
is. Sára vadul hadakozott, Annabella sírni kezdett, Gitti pedig (úgyis elég
nagy a hangzavar felkiáltással) inkább kivárta a végét.
Vagy fél óra repülés után meglátták a sárkány várát, a sárkány ereszkedni
kezdett. Mindegyiküket bezárta egy-egy toronyba. Mindhárom ablak alatt egy-egy
fenyőfa állt.
Gitti talált egy régi tűt a padlón, amivel kinyitotta az ajtót. Aztán
kinyitotta Sára és Annabella ajtaját is, de Annabella nem mozdult, csak bőgött.
Sára attól kezdve minden nap megvívott a sárkánnyal: próbálkoztak futással,
párbajjal, gerelyhajítással, sőt kártyával és sakkal is, de mindhiába. A
sárkány minden alkalommal legyőzte Sárát.
Néha arra vetődött egy-egy hős lovag. Sára ilyenkor toporzékolni kezdett: –
Jaj, ezt én óvodás koromban legyőztem vívásban! Még mielőtt a sárkányig
elérhetett volna a lovag, Sára lecsapott rá, és párbajoztak egyet (mindig Sára
nyert), a lovag meg bánatosan hazament. Annabella ilyenkor bőgni kezdett: – Ha
nem volnál ilyen béna, meg lennénk mentve! Gitti pedig visszavonult a
könyvtárba olvasni.
Az Annabella ablaka alatt levő fenyő kipusztult a lány könnyeitől, helyére
egy kis tó kerekedett, de a halak hamarosan kiköltöztek belőle, mert túl sós
volt. Már csak három szál nyamvadt sóvirág virított a környéken.
Csütörtök reggel volt. Mint mindig, a sárkány ma is Sára üvöltésére ébredt:
– Kard ki kard, sárkány! Ma biztos én nyerek!
A sárkány már nem bírta tovább:
– Hát már soha nem fogok olvasni? Kertészkedni? Felhőket nézni? Soha-soha?
Gitti, aki a kiabálásra benézett az ajtón, megkérdezte:
– Sárkány, miért raboltál el minket, ha idegesítünk téged?
– Egy könyvben azt olvastam, hogy a sárkányok királylányt rabolnak. De azt
nem írta, hogy mit kell velük csinálni!
– Sárkány, te igazából unatkozol?
– Hát, amíg olvasok, kertészkedek, felhőket nézek, addig nem. De amikor
eszembe jut elmondani, milyen volt olvasni, kertészkedni, felhőket nézni, és
nincs kinek, akkor igen.
Gitti felkiáltott:
– Mi sem egyszerűbb! Engedd haza a testvéreim, én meg itt maradok veled
olvasni, kertészkedni, felhőket nézni, és este megbeszéljük, milyen volt!
Úgy is lett, és Gitti meg a sárkány boldogan éltek.
Balázs Blanka
Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár, III. A
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése