Ábrahám Dóra: Eliza élete

Egyszer volt hol nem volt, a világon is túl, túl a felhők fölött, az Isten keze között, volt egy kicsi kislány, akit Elizának hívtak. Ő egy különleges lány volt, de sajnos hamar véget ért földi élete, mert neki nem a földön volt dolga, hanem valahol máshol.

Eliza furcsa lényekkel barátkozott, de ezeket a lényeket nem látta senki, csak ő. Egy nap felfedezték az orvosok, hogy rákos. Eliza úgy viselkedett, amikor megtudta, mintha nem érdekelné, hogy az élete forog kockán. Az orvosok tudták, hogy nem csak az a baja, hogy rákos, hanem valami más, ezért bent tartották vizsgálatok alatt az orvosok. Három nap után Eliza meghalt, mivel nagyon súlyos volt a betegsége. Attól a perctől fogva Eliza szabadnak érezte magát. Csakhogy ez nem így volt, hét próbát kellett kiállnia, hogy feljusson a mennybe. A próbákat IV. Béla király mondta, aki már meghalt, de ezeket a próbakat nem mondani kellett, hanem végigjárni. Eliza az elején tudakolózott.

– Ez a próba mennyi időt vesz el az életemből? – kérdezte nyugtalanul, miközben azt hitte, hogy nincs meghalva.

– Egy évet az életedből – válaszolt Béla, a király.

– És miről fognak szólni ezek a próbák? – kérdezte kissé félve.

– A te életedről.

– Az én életemről??? – döbbent meg Eliza.

Nem tudta elképzelni, hogy milyenek lesznek a próbák.

            – Akkor hát vágjunk bele, akármilyenek is lesznek, elvégzem őket!

– Csak annyit mondok még, hogy a te képzeletbeli lényeid segíteni fognak, mert ők most élőben itt vannak.  

És megjelent: Klára, a tudás tündére, Sára, a vicc tündére, Milán, a harc tündére. Ezek a tündérek az övéi, és nagyon szereti őket, mert amikor bánatos, ők felvidítják.

Eliza elindult egy irányba, és egy gyönyörű ligeten találta magát, ahol éppen egy szivárványcsúszdán akart lecsúszni, amikor valaki megszólította:

– Miért mész el a mi vilagunkból? – kérdezte egy gyönyörű angyal, aki végül Eliza  lelke lesz.

– Tudom, még nincs itt az ideje, hogy elmenjek, de én nagyon várom már, hogy leérjek. És lecsusszant a szivárványcsúszdán, ahol egyből a szülei között találta magát.

– Látod, ezért voltál különb, mint a többi gyerek, mert nem hallgattál Elinor angyalra és hamarabb lementél, mint ahogy ki volt tűzve az időd – mondta Klára.

– De én csak örömöt akartam szerezni a szüleimnek.

– És most bánatot szereztél nekik, haláloddal – folytatta a beszélgetést Milán.

– Én erre nem gondoltam. Megváltoztathatom ezt valahogy??? – esett kétségbe Eliza.

– Ha végigjárod ezeket a próbákat, akkor Isten megmondja neked, mi ezt nem mondhatjuk meg – mondta Klára sajnálkozva.

Továbbmentek egy kapun be, és egy szobában találták magukat.

– Hol vagyok? – kérdezte Eliza.

– A házadban, ez akkor törtent, amikor megkaptál engem, és elneveztél Klárának.

– Emlékszel, hogy játszottunk, és az anyukád meg mindenki más azt mondta neked, hogy bolond vagy – mondta kissé bánatosan Milán.

– Igen, emlékszem, és nem értettem, hogy miért néznek úgy, mint egy idegbetegre – válaszolt Eliza.

– Ha belátod, hogy kárt tettél a szüleidnek és magadnak, akkor mindenki el fog felejteni, és nem fognak gyászolni téged. El fognak felejteni, ha bevállalod, hogy mindenki elfelejtsen. Akkor megkönnyebbíted minden szerettednek az életét – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sára.

– Nem is tudom... hogy mindenki elfelejtsen? – azt már nem, habár... kis gondolkodás után ezt válaszolta:

– Igen, elvállalom, hogy mindenki elfelejtsen engem, de csak a családom érdekében –adta meg a választ Eliza határozottan.

Ahogy kimondta az igent, attól a perctől fogva a hozzátartozók elfelejtették.

Továbbmentek, és egy iskolában találta magát Eliza és a tündértársai.

– Emlékszem erre a napra, ez akkor volt, amikor az évvégi szerepre kiválasztottak főszereplőnek (mert egy idegbajos gyerek volt a szerep főhőse). Akkor az osztálytársaim irigyek lettek, és megharagudtak rám, én pedig egy ideig nem tudtam, hogy miért vannak eltávolódva tőlem. Így egészen halálomig haragudtak rám az osztálytársaim – mondta el bánatosan Eliza a barátainak.

– Meg szeretnéd változtatni a gondolatukat? – kérdezte Sára.

– Persze. Akármit megteszek, csak ne haragudjanak rám.

– Az teheted, hogy mindenkitől bocsánatot kérsz – mondta Klára.

– De hogy kérjek bocsánatot?

– Mondd ki háromszor, hogy „bocsássatok meg osztálytársaim...”

Eliza kimondta, és attól a perctől fogva az osztálytársai megbocsátottak neki. Továbbmentek és a tengerparton teremtek.

– Felismered ezt a helyet? – kérdezte Klára.

– Fel. És ezt sosem fogom elfelejteni, mert itt miattam halt meg a testvérem, Hunor.

– És hogy történt? – kérdezte Sára.

– Az úgy volt, hogy a szüleim rámbízták a két éves testvéremet, és én nem vigyáztam rá eléggé. Hunor bement a vízbe, épp ahol sok medúza volt. Mivel kicsi volt, nem látta őket, és rálépett egyre... a medúza megrázta, miközben én olvastam a kedvenc könyvem az ágyban. Egyszer csak keserves visításra lettem figyelmes. A testvérem volt az... azt hittem, hogy én is megölöm magam – mondta könnyes szemekkel Eliza. – Hogyan tudnék segíteni?

– Talán ha visszamegyünk az időben, akkor megváltoztathatod – válaszolt Klára.

– Készen állok mindenre.

Visszautaztak időben, és úgy változtatta meg Eliza a történteket, hogy Hunor kezét fogta mindvégig, amíg jöttek a szülei.

– Ezt is megváltoztattuk. Még mennyi van hátra? – kérdezte fáradtan Eliza, aki esett le a lábáról, anyira álmos volt.

– Ha akarod, aludhatsz egyet, s majd holnap folytatjuk.

– Amúgy már csak egy, a legkeményebb, úgyhogy jobban teszed, ha még most lefekszel és elalszol – mondta Milán.

Másnap Eliza kipihenten ébredt fel, és nekivágtak az útnak. Egy idő után megálltak, s ezt mondták:

– Innen elválnak útjaink, tovább nem mehetünk veled – mondták egyszerre a tündérek.         
            – Rendben... remélem valamikor még fogunk találkozni – sírdogált Eliza.

Azzal elindult és egy gyönyörű réten találta magát fák között, ahol tündéreket látott mindenhol. Döbbenetes látvány volt. Miután átért, egy hatalmas aranykaput talált, azon bement, és ott egy hatalmas fény fogadta. Ő volt az Isten. Vele elbeszélgetett az életéről és megmagyarázta, hogy miért halt meg ilyen hamar.             

       Eliza megértette, és attól a pillanattól ott maradt a mennyben, ahonnan ő is segített az embereknek végigjárni az életük útját s ezeket a próbákat.

Ábrahám Dóra

Octavian Goga Általános Iskola, Kolozsvár, V. C